A nyáron megrendezésre kerülő párizsi nyári olimpia és a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság végre fellendítheti a globális sörfogyasztást, a volumenek növekedésére szomjazó sörgyárak legnagyobb örömére – derül ki a Reuters iparági elemzéséből.
A világ második legnagyobb sörgyártója, a Heineken több mint egy év után először számolt be az értékesítési volumen növekedéséről a március végén zárult három hónapban, akárcsak dán riválisa, a Carlsberg.
A globális piacvezető Anheuser-Busch InBev eközben a vártnál kisebb volumencsökkenésről számolt be szerdán. Az eladásokat ugyan továbbra is súlyosan érintette a kulcsfontosságú amerikai Bud Light márka immár több mint egy éve tartó bojkottja, de ez a hatás mostanra enyhülni látszik.
„Most, hogy túl vagyunk a Bud Light-mizéria évfordulóján, az organikus volumen- és forgalomnövekedés javulására számítunk” – mondta a Reutersnek James Edwardes Jones, az RBC Capital elemzője utalva az AB InBev Egyesült Államokban népszerű sörének konzervatív fogyasztók által indított bojkottjára. Őket az bőszítette fel, hogy a társaság Dylan Mulvaney transznemű influenszerrel reklámozta a sört a tengerentúlon.
Az elemzők idén átlagosan 1 százalékos bővülést várnak az értékesített sörmennyiségben a belga vállalattól.
Az olimpia és a foci-Eb alatt is sok sör fogyhat
Fernando Tennenbaum, az AB InBev pénzügyi igazgatója szerint a vállalat legtöbb piacán már újra felfutóban van az értékesítés, és csak néhány piacon, köztük az Egyesült Államokban tapasztalható csökkenés.
A söriparnak különösen jókor jön az idei „sportos nyár”, a június és július között zajló foci Eb, majd az azt követő augusztusi nyári olimpia is keresletélénkítő hatású lehet.
A Cralsberg vezérigazgatója, Jacob Aarup-Andersen a vállalat első negyedévi eredményei kapcsán elmondta, hogy ezek a nagy nemzetközi sportesemények még az olyan érett piacokon is támogatni fogják a volumen emelkedését, mint Nyugat-Európa.
Változó trendek a sörpiacon, enyhülhet az áremelkedés üteme
A sörgyárak az elmúlt években nagyrészt az áremeléseknek köszönhetően tudták növelni bevételüket, miközben az eladott volumenek csökkentek, vagy csupán lassabb ütemben bővültek. A gyártók az alapanyagok drágulása miatt kénytelenek voltak gyorsan árat emelni ezek ellensúlyozására, amit a fogyasztók lemorzsolódása, és ennek következtében az eladott mennyiség apadása követett. Mára azonban enyhült a költségoldali árnyomás, így a termékárak növekedése is mérséklődhet.
Az elmúlt két évben az áremelések határozták meg a növekedést... Most olyan helyzetben vagyunk, amikor remélhetőleg a volumenek vehetik át a bevételnövekedés irányítását
– mondta Berndt Maisch, a Carlsberg egyik nagybefektetőjének, a Tresides Asset Management alapkezelője.
A változó trendek az árrésekben is éreztethetik kedvező hatásukat, mivel a főzdék a magasabb kereslet mellett jobban kihasználhatják kapacitásaikat. Még ha a gyártók többet is adnak el az olcsóbb söreikből, a csökkenő költségek segítik a marzsok bővülését – vélekedett Siphelele Mdudu, az AB InBev-ben érdekeltséggel rendelkező Matrix Fund Managers elemzője.
Szerinte a befektetők általában kevésbé értékelik azokat a vállalatokat, melyek növekedése az árakon alapul, és jobban kedvelik, ha az értékesített mennyiségek növekednek.