Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Amerikai-piac
Két világ között - A legbölcsebb kiszállni a játékból
Mire vár a piac?
Az amerikai részvénypiac vezető indexei második napja száguldanak a biztató makrogazdasági adatok hatására.
Kinek lesz igaza a munkaerőpiac kapcsán?
Az ADP intézet augusztusi becslése szerint ugyanis 10 ezer fővel csökkent a magánszféra foglalkoztatottainak száma augusztusban, míg a mai szövetségi adatok kapcsán továbbra is 41 ezer fős bővüléssel számol a konszenzus – tudósít a Cashline.
Irány nélkül lődörgő indexek - Mit tegyen a befektető?
Az amerikai részvénypiac szerdán visszavágott a nagy eséseknek, és egy erős nappal kezdte a szeptembert, miután az előtte lévő két nap esésével kilenc éve a legrosszabb augusztust zárta. Az ázsiai és európai piacok erős emelkedésének hátszelén Amerika is száguldott, és az ISM beszerzési menedzser-index közzététele után még nagyobb erőre kapott.
Jókedvre derítheti a piacokat a meglepetés a tengerentúlról
Az ISM feldolgozóipari index a várakozásokkal ellentétben emelkedett, a hír hatására máris javított a Dow Jones.
2001 óta a legrosszabb hónap volt augusztus
Az amerikai részvénypiac keddi kereskedése vegyes képet mutatott. A jó makro adatok miatti erős kezdés után a részvények zuhanásba kezdtek az utolsó Fed találkozó jegyzőkönyvének publikálásakor.
A lejárt lemez nem segített a piacon - Üldögéljünk nyugodtan
Az amerikai részvénypiac hétfőn még a globális piacokat jellemző optimista hangulat ellenére is élesen esett. Nem segített a pénteki jó zárás sem, melyet Ben Bernanke Fed-elnök beszéde alapozott meg, amikor a gazdasági kilábalás minden erőkkel való segítésének lejárt lemezét szajkózta.
Lesz-e kitörés? - Árgus szemekkel figyelnek a befektetők
A Wall Street egy újabb volatilis és gyenge hetet zárt. Pénteken viszont Ben Bernanke az Amerikai Központi Bank elnökének beszéde némi reményt és jókedvet nyújtott a piacnak, így rallyba kezdett. Bernanke szerint minden lehetséges segítséget meg fognak adni a gazdaságnak ahhoz, hogy stabilizálják a gazdasági növekedést.
Piramisjátékra jó a zéró közeli kamatszint
A sokadik mentőövet kapták a piacok, pénteken Ben Bernanke, a Fed elnök dobta be az újabb segítséget a befektetőknek a jegybankárok konferenciájának derekán – írja elemzésében a Cashline.
Nem sokkolt a várva várt piaci adat
A becsült értéknél lassabban gyarapodott az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben. A GDP a korábban jelzett 2,4 százalék helyett 1,6 százalékkal bővült.
Befektetők, legjobb most a partvonalon átvészelni a pánikot!
A Wall Street csütörtökön tovább esett, a Dow Jones veszített értékéből és újra 10 000 pont alá került, ez utoljára július 6-án történt meg.
A szerkesztő ajánlja
A Világgazdaság legjobb, legfontosabb, legérdekesebb cikkei. Tőzsdei, ágazati elemzések, Magyarország és a világ legjobb közgazdászainak publicisztikái, elemzései
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Ősztől változások az egészségügyben
- "Talán túl őszinte" volt Orbán Kötcsén
- Fordult a trend, esik a forint
- Morgan Stanley: Majd megszelídül Orbán
- Gyorshajtók büntetése - Még mindig van kiskapu
- Orbán újra támadja Simort - az MNB-t szociális és politikai felelősség terheli
- A héten indul a szegények bankja Magyarországon
- Keserű LMP-öröm
- Mintegy hatvan "meglepetést" talált a tárcáknál a Varga-bizottság
- Kíváncsi rá, mit gondol kormányáról Orbán Viktor? Nálunk megnézheti!
BUX (zárva)
2010. szeptember 6. 16:3615 perccel késleltetett adatok!
3 havi teljesítmény közepes kockázat (kiegyensúlyozott)
- Aranykor Nyugdíjpénztár 3.14%
- Dimenzió Magánnyugdíjpénztár 2.86%
- Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 2.85%
- OTP Magánnyugdíjpénztár 2.75%
- HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.63%
| CHF/HUF | 221.05 | +0.226% | ![]() |
| EUR/HUF | 286.49 | +0.564% | ![]() |
| EUR/USD | 1.2814 | -0.049% | ![]() |
| USD/HUF | 223.26 | +0.287% | ![]() |
Likviditási alap 3 havi teljesítmény
- Takarék Invest Likviditási Nyíltvégű Befektetési Alap 1.32%
- Raiffeisen Likviditási Alap 1.07%
- CIB Hozamgarantált Betét Alap 1.07%
- Budapest Bonitas Befektetési Alap 0.98%
- OTP Tőkegarantált Pénzpiaci Alap 0.95%
MOL
2010. szeptember 6. 16:39Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!



