Oroszország megsértette a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) rendelkezéseit – ezt állítja az amerikai külügyminisztérium.
A tárca erről szerdán tett közzé közleményt, amelyben azt írta, hogy Oroszország
klórpikrint vetett be ukrán csapatok ellen,
illetve tömegoszlató vegyületeket alkalmazott harcászati célokra. Az amerikai külügy szerint az ilyen vegyületek használata nem elszigetelt eset, és feltehetően az orosz erők azon törekvése hajtja, hogy az ukrán csapatokat kimozdítsák állásaikból, és taktikai előnyöket érjenek el a csatatéren.
Oroszország eddig nem reagált a vádakra, mindenesetre az amerikai diplomáciai tárca bejelentette, hogy szankciós listára helyez több olyan orosz állami szervezetet, amelyek Washington álláspontja szerint kapcsolatban állnak Moszkva vegyi- , illetve biológiaifegyver-programjával, ideértve egy olyan katonai egységet is, amelyet klórpikrin bevetésével vádolnak.
Milyen vegyi fegyvert használhattak az oroszok?
A klórpikrin a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) tiltólistáján szereplő vegyszer, amelyet első alkalommal
az első világháborúban vetettek be vegyi fegyverként a német csapatok a szövetségesek ellen.
Az OPCW hágai székhelyű szervezet, és az 1997-es vegyifegyver-tilalmi egyezmény végrehajtását felügyeli, amely tiltja vegyi anyagok bevetését a fegyveres konfliktusokban.
Macron szembeszállna Oroszországgal, de nukleáris fegyverek nélkül
Európa biztonságának végét jelentené, ha Oroszország győzne az ukrajnai háborúban – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök. Macron ezen a ponton már nem feltételezné senki, hogy Oroszország megállna Ukrajna elfoglalása után. A francia államfő továbbá is kiáll amellett, hogy nyugati szárazföldi alakulatok kell Ukrajnába küldeni.
Az ukránok a krími híd megtámadására készülhetnek
Szerhij Kiszlitsa, Ukrajna állandó ENSZ-képviselője is utalt az X-en az előkészítés alatt álló krími híd elleni közelgő támadásra, számolt be róla a ria.ru. Korábban Linas Linkevicius, Litvánia svédországi nagykövete (a litván külügyminisztérium korábbi vezetője) az X-en tett közzé egy bejegyzést, amelyben a krími híd elleni közelgő támadásra utalt.
Oroszországban már a Wikipédia is csak állami lehet
Oroszország egy állami enciklopédiára cserélte le az országban betiltott Wikipédiát, ám az alapját az online kiadvány cenzúrázott változata adja. Így a Ruviki nevet viselő állami enciklopédiában csak a kormány szájízének megfelelő tartalom található.
Szijjártó Péter: a NATO a vörös vonalak átlépése felé halad – videó
A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Váratlan fordulat: Egyre több orosz disszidens tér haza
Egyre több orosz tér haza azok közül, akik még 2022-ben, az orosz–ukrán háború ellen tiltakozva, vagy épp a mozgósítástól tartva hagyták el az országot. Mindez propagandaszempontból is jól jön Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, de a munkaerőhiánnyal küzdő orosz gazdaságot is segíti.