Nem fogadták kitörő lelkesedéssel a szakértők Károly király első, koronázása utáni hivatalos portréját. Információ nincs arról, hogy a szakértők a király erdélyi szeretetére utalva vámpírozni szerettek volna egyet, de úgy nyilatkoztak: a portré leginkább egy horrorfilm poszterére hasonlít.
A Sotheby’s modern festészetet kínáló aukcióján az impresszionizmus 150 éve alatt született festményeket, rajzokat és szobrokat visz kalapács alá New Yorkban május 16-án.
Gábor Jenő egyik lélegzetelállító fő műve, Kondor Béla négy évtizede nem látott alkotása és Czigány Dezső egyik mesteri csendélete is szerepel a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának kínálatában.
A Darabanth Aukciósház tavaszi nagyárverésének anyaga az online licitálások mellett teremárverésen kerül a közönség elé május 3-án a budapesti Hotel Békében.
A balatonfüredi Zsdrál Galériában Lantos Ferenc műveiből látható egy tárlat, aki a nem ábrázoló művészet egyik ikonikus figurája. A kiállítás nemzetközi körökben is kiemelkedő kurátorát, Mészáros Flórát kérdeztük.
Vasárnapig lehetett látogatni az Art and Antique vásárt a Bálnában, ahol több ezer műtárgy és közel negyven galéria várta a műtárgypiac és a műgyűjtés iránt érdeklődőket.